Digitális marketing kreatív média és IT megoldásokkal Nagy Péterrel

Üdvözöllek az NboM (Nagy-Borkó- Média, az-az Digitális marketing Kreatív Média és IT megoldások ) weboldalamon. Nagy Péternek hívnak, házas, Ikergyermekek édesapja. Jómagam is ikergyermekként születtem egy Agrármérnöki Dr. Édesapa és Óvodai vezető Édesanya gyermekeként, még két Fiúbátyó után. Számos siker és néhány kudarc megélése után rájöttem, hogy mások segítése az, ami igazán boldoggá tesz, ezért blogírásba is kezdtem.

IT rendszerek- Kreatív média projektek-Webfejlesztés és oktatási módszerek, nevelési módszerek megfelelő támogatása gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátása területén a digitális világban.

Tartalomjegyzék

Másokat Segítek hozzá Digitális álmaik beteljesüléséhez, kreatív média-marketing, IT megoldásokkal és weboldal készítéssel az Internetes iparágban.

Ehhez többet kellett tanulnom 10 év alatt, mint azelőtt összesen, de ezt a legnagyobb örömmel tettem és folytatom még ma is, hogy nagyjából „képben” maradjak az informatika témában. Legalább is törekszem rá.

Többen megkérdezik, hogy

Ikergyermekek édesapjaként, gyermeknevelés közben, kreatív médiával és a digitális marketinggel foglalkozni van időm, nem fárasztó?

Persze, hogy nincs időm 😃 mindenre. Ha akarom, akkor lesz idő rá. Döntés kérdése. Mindenkinek van egy története, amit jó meghallgatni, elolvasni. Nincs olyan ember, aki nem ment volna át hasonló úton, mint jómagam.

Az én történetem, hogyan kezdtem végig  az offline utamat és tértem át az online sztrádára, ami néha, teljesen más irányba mutatott.

Magyarország fővárosában élek, Budapesten. 19 évvel ezelőtt kezdtem érdeklődni a számítástechnika világárólNyilván nem fogom születésemtől kezdve elmesélni, habár könyvet is írhatnék róla, ahogyan mindenki más is megtehetné saját életéről.

Lassan harminc éve, hogy elvégeztem a technikumot egy olyan helyen, ahol Nagyszüleimnek és Szüleimnek köszönhetően (ők is abban a városban éltek, tanultak) nagyon jó tanári csapattal sikerült egy nagyon jó szakmát tanulnom, aminek köszönhetően felvételt nyertem a gépészmérnöki karra. De nagyon nem érdekeltek a gépek. A biológia, növényvédelem és a természet vonzott inkább, de egyre inkább kacsingattam a marketing,  média és az akkor még nagyon gyermekcipőben járó informatika irányában.

Sok mindent kipróbáltam , dolgoztam, ahogyan azt a mai fiatalok is ugyan úgy teszik. Fiatalon bármilyen munkát elvállaltam, mert szeretem a kihívásokat és más választásom amúgy sem volt. Ez utólag nagyon jól jött, hiszen az élethez szükséges olyan dolgokat tanultam meg, amire igen is szükség van manapság is.

Az élet a legnagyobb tanár

Sajnos itthon nem a tudást és a szorgalmat becsülték meg (sajnos most sem igazán ez jellemző), hanem azokat, akik a legjobban tudtak helyezkedni és könyökükkel utat törni. Ilyen az élet. Amikor itt Magyarországon már lassan nincsenek mérnökök, szakemberek, szakmunkások, segédmunkások, mert mindenki külföldre vándorol, hogy minimum a négyszeresét keresse, amit itthon keresne. Nem is csodálom, hogy így tudnak érvényesülni az emberek. Mindenkinek ott van a lehetőség. De hiába a diploma, ha többet keres egy kezdő gyorsétteremi fiatal, mostanában elindult új szakma, az  iskolaőr, mint egy kezdő tanár.

Nincs problémám ezekkel a szakmákkal és emberekkel, mert nekik is meg kell élniük és ugyan olyan tisztességesen, becsületesen dolgoznak, mint bárki más. De vajon mennyit tanult azért, hogy ennyi pénzt keressen? Mennyit fizetett a saját képzésére a családja, vagy saját maga? Ezt mindenki számolja ki magának 🙂

Le a kalappal a pedagógusok, orvosok, nővérek előtt! Hivatásból végzik a munkájukat, szerintem is néha megalázóan kevés fizetésért. Habár, mostanában már emelkednek a bérek és jobb körülmények is vannak. Családomban is vannak pedagógusok. Nagyszülőim, Édesanyám, Édesapám, Testvérem által képben vagyok a helyzettel.

Gépek, szakrajz és az anyagismeret nagyon nem érdekelt, de a digitális technológia, média és az online világa, már annál inkább.

Megkérdeztem magamtól, – hogyan keress pénzt azzal, amit szeretsz, Péter? Úgy, hogy nem függ az életem másoktól, még az időjárástól sem.

Elköltöztem a „nagy faluba”, Budapestre. Összes vagyonom elfért egy táskában. Készpénzem annyi volt, hogy kifizessem a 2 havi kauciót az albérletre. Semmilyen támogatásom nem volt, csak a két kezem és az eszem!

Mindig a digitális technológia, kreativitás érdekelt. A technológián belül is az informatika. Milyen szerencsés vagyok, hogy az Internet berobbanásakor kezdtem el igazán dolgozni. Magyarország fővárosában élek már több tíz éve. Autodidakta módon kezdtem érdeklődni a számítástechnika világáról. Majd számítógépes képzések kezdésével elindult tanulmány „cunami-m”. Számítógép használta, ECDL  és a többi alapozással. Akkor még ezek komolyabb informatikai képzésnek számítottak.

Egy kis túlzással, ma már lassan általános iskolai tanagyag. Ma már hozzátartozik az általános műveltséghez. Gyermekeim már alsóban elfogják sajátítani  azokat a pici alapokat, amivel később nem kell majd „megbirkózniuk”, könnyebben fogják venni az Internet és a digitális, bináris információk akadályait.

De sajnos a tapasztalatom az, hogy több diplomával rendelkező emberek is „Internet analfabéták”, mert nincs idejük vagy nem érdekli őket ez a berobbant és ma is száguldó digitális forradalom, amiben kénytelenek beletanulni, hiszen az élet részévé vált.

Kreatív Média-Marketing és IT Megoldások a cél, de nem a nagy sárgaköves út vezetett odáig

Miközben a legpiszkosabb munkát is elvállaltam, hogy legyen pénzem kifizetni az albérletet és legyen mit ennem, képeztem magamat, miközben megnősültem. Hiszen együtt már sokkal könnyebb céljainkat megvalósítani.

Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás

Feleségem gimnáziumban tanított a természettudomány területén, de ő is  éppen váltani készült, hogy jobban tudjunk boldogulni. Sikerült neki anno a világ egyik legnagyobb és jelenleg Európa legnagyobb gyógyszeripari cégénél elhelyezkedni, ahol a gyógyszeripari kutatásban és fejlesztésben dolgozik már több, mint 20 éve.

Feleségem kiemelkedő alkotó tevékenységéért kétszeres Wolf Emil Díjas.

Az alábbi videóban a Beraprost független szintézisút kidolgozásáért és piacra viteléért kapott elismerést.

Célja és a cégének innovációja, hogy megoldást találjanak a világ legégetőbb megoldatlan egészségügyi kihívásaira. Ami manapság egyre inkább előtérbe került sajnos. A Covid-19 elleni vakcina kifejlesztése az elsődleges. A csapat két gyógyszercég innovatív technológiák ötvözésével fejleszt Covid-19 elleni vakcinát. A világ két legnagyobb vakcinagyártója fogott össze, amire büszkék vagyunk.

A fiatal tehetségeknek azt tanácsolom, hogy merjenek nagyokat álmodni, és a megvalósítás felé vezető úton se torpanjanak meg, hiszen ha valaki azt végzi, amit szeret, arra nem teherként tekint.

Nagyné Borkó Ágnes

 

Feleségem kiemelkedő alkotó tevékenységéért kétszeres Wolf Emil Díjas.
Feleségem kiemelkedő alkotó tevékenységéért kétszeres Wolf Emil Díjas.

A kemény munka kifizetődő én sem tétlenkedtem 🙂

Büszke voltam magamra ezekben az években, mert lentről kezdtem. A gumitermékek gyártásába csöppentem és ugyan ott egyre feljebb lépve, belekóstolva az ipari vegyészetbe, informatikai automatizálásba, termelésprogramozóvá küzdöttem magam. 2 műszakvezető és 35 dolgozóért feleltem, hogy több műszakban, folyamatosan menjen a gyártás. Óriási és izgalmas kihívás volt számomra. Nagyon szerettem ott dolgozni, mert mindig volt lehetőség fejlődésre, tanulásra és nem is kerestem olyan rosszul 🙂

mint gumikeverő és ugyan ott egyre feljebb kúszva termelésprogramozóvá küzdöttem magam.
mint gumikeverő technikus és ugyan ott egyre feljebb lépve, termelésprogramozóvá küzdöttem magam.
Termelésprogramozóként

Éles kanyar következett! 2009-ben elvégeztem egy 2 éves képzést a digitális média és a filmipar, játékfejlesztés területén.

Kreatív média készítés az Autodesk 3ds Max szoftver használatában a Mesharray Informatikai Iskolában

Majd 2009-ben elvégeztem egy 2 éves kurzust a digitális média és a filmipar, játékfejlesztés területén.  (digitális rajzolás, digitális modellezés, elkezdtem Péter kreatív média tervezés és weboldal tervezés időszakomatanimációk, textúrázás, karakter animáció, karakter stúdió, digitális megvilágítás és renderelés, játék integráció, fizikai szimuláció).  A 3D ismereteken túl élő, produkciós példákon keresztül ismertem meg a valós munkafolyamatokat, és az aktuális trendeket. Képzésen felkészítünk az önálló feladatmegoldásra is.

Mivel angol nyelv beszéd tudásom akkor a béka feneke alatt volt ( engem a cirill betűkre treníroztak korábban), nem volt más lehetőség, csak a szabadúszó tevékenység, hiszen itthon gyenge lábakon állt a játékipar és csak kihalás útján lehetett bekerülni ebbe a környezetbe. Nem voltak nagyon még alkalmazások. Az iOS és az Android ekkor kezdett elindulni az okos telefonok piacán, okos mobileszközök használatában és fejlesztésében. Azért a Windows Phone-ról se feledkezzünk meg. Egyre inkább próbálgatja szárnyait a mobil iparágban is végre.

Kreatív média készítés
Kreatív média készítés

De szerencsére nem is voltam rákényszerülve, hogy elhelyezkedjek a játékfejlesztés és filmipar üzletágban. Magyarországon szinte lehetetlen is volt ez a vállalkozás akkor. így a szakmai tudásomat felhasználva, elkezdtem Péter Kreatív Média tervezés és weboldal tervezés időszakomat. Kezdetben a családnak, majd ajánlásokkal több digitális projektet is elvégeztem. A digitális világ kitárult előttem. Kezdtem Globálissá válni.

Amikor a képzelet és az innováció találkozott, nem volt lehetetlen projektem

Kezdetben HTML és Flash (actionscript) volt a trend így ezeken a programnyelveken készítettem weboldalakat. De ez az irány megváltozott a felhasználóbarát tervezés, új Google kereső motorja, látványvilág és persze a mobiltelefonok, mobil eszközök megjelenésével. A weboldal programozás „meghalt” és helyette a tartalomkezelő rendszerek, ezen belül is a WordPress vált uralkodóvá. Rájöttem, hogy az emberek nagy részét nem érdekli és nincs ideje ezzel foglalkozni, így ezért ez a piac is fellendült.

Már ekkor elindult a blogok-vlogok világa. A tartalom marketing még csak most kezdett sarjadni. Egyre több mobileszköz barát (responsive) weboldalak és média tartalmak kezdtek uralkodóvá válni.

Így, szinte kevés gépelés számú programozással vagy  anélkül készíthettem kisvállalkozóknak weboldalakat, webáruházakat, nyitó oldalakat. Megerősödött a PHP és megjelent a HTML5, CSS programnyelv, amit szintén elsajátítottam az évek során. Ez csak érdeklődés és idő kérdése volt számomra.

Hamar rájöttem, hogy a nyílt forrás kódú WordPress mögött komoly háttérmunka folyik, ezért kihasználtam annak előnyét, hogy egyszerre több millióan dolgozzunk ugyan azon a projekten!

Mégsem egyedül kell cipelnem a terhet…

Például tárhely szolgáltatás és komolyabb informatikai tudást igényel, ha szeretnék haladni a trendekkel és segíteni az embereknek, kisvállalkozóknak az otthonukból pénzt keresni, profitálni weboldalukkal, de akár az otthonukban.

A szerver futtatási környezetének a PHP 7.4 vagy frissebb verziója ajánlott hozzá, továbbá a MySQL 5.6 VAGY a MariaDB 10.1 vagy magasabb verziója. Úgyszintén ajánlott akár az Apache, akár az Nginx szerver, mint a WordPress legerőteljesebb futtatási lehetősége, de ezek nem feltétlenül szükségesek (jelenleg, amikor ez a cikk készült 😁 )

Ezért elvégeztem 2016-ban egy 2 éves akkreditált emelt szintű képzést,

így IT területen is otthonosabban éreztem magam. Informatikai rendszerüzemeltetés egy szép szakma. Nélküle elég nehéz lenne boldogulni a mai, tényleg fénysebesen száguldó és állandóan fejlődő (változó) digitális marketing kreatív média és IT megoldásokkal  világában.

A webkiszolgáló/webszerver elérhetővé vált számomra. Így már ki tudtam elégíteni a weboldal tárhely igényét és a weboldal rendelők kéréseit, szerver oldalról is. Saját magam tapasztalataira támaszkodva tudtam több gyakorlati tudásra is szeret tenni!

Eljött a WordPress Webshop fejlesztések ideje-Woocommerce.

Nem csak a weboldalt építettem fel számukra, hanem a digitális marketing kreatív média és IT megoldásokkal, tartalmakat is én készítettem el a weboldal tulajdonosoknak. Nem beszélve az online marketing stratégiáról-az-az a digitális marketingtervet. Így ezt a területet is megcéloztam, hogy ne maradjak le az aktuális trendekről. Ezt kizárólag autodidakta módon végeztem. Rengeteg ingyenes és fizetős online tréninggel. Gyakorlati tapasztalat többet ér bármilyen más elméleti képzéstől, ezért gyakorlatba is átültettem a tudásomat.

Minden, ami álmaim megvalósításához szükséges, bárhonnan jött az ihlet

Nagy Péter digitális marketing kreatív média és IT megoldásokkal

A fő szakterületemet az Adobe termékeit alapozták meg. Videó és szerkesztése, kreatív tervezéshez, rajzolás, animációk, fényképezés és webes közzététel. Korábbi években a HTML programozást a Macromedia DreamWeaver szoftverrel végeztem, amit később felvásárlót az Adobe. Ezért  is ütköztem bele az Adobe-ba. Hűséges Adobe szoftver követő lettem (azóta már Creative Cloud-ként ismerheted), elég magas szintre fejlesztettem a Photoshop, Lightroom, Illustrator, InDesign, Premiere Pro, After Effects tudásaimat. (CGI)

Eljutottam odáig, hogy semmire nem volt időm,

hiszen közben Ikergyermekeim is megszülettek és Feleségem vissza ment dolgoznia , így én maradtam velük itthon Olyan stratégiát kellett választani, ami akkor is működik, ha éppen a gyerekekkel játszok vagy pelenkázok. Nevelésükhöz és a fejlesztésükhöz sok időre van szükség! Pláne, hogy elérte országunkat is a pandémia. A gyermekkel való foglakozás még komolyabbra fordult. Ezért elkezdtem a digitális marketinggel és azon belül később, az Affiliate (partnermarketing) rendszereket tanulmányozni és alkalmazni a gyakorlatban.

Digitális marketing célom az online pénzkeresők, vállalkozók, cégek internetes megjelenítése, weboldalak, webáruháza készítése, karbantartása, fenntartása, tartalmak (cikkek) írása,  kreatív média tartalmak létrehozása a mai kor digitális marketing stratégiájának megfelelően.

Olyan munkára volt szükségem, amit szeretek csinálni és közben tudjam nevelni és fejleszteni gyermekeimet is!

Fannival és Eszterrel pár hónaposan

(Végre itthon a koraszülés inkubátor után)

Felnőttek, már 6 évesek hamarosan, (amikor ez a weboldal elindult)

Már óvodások

😁Zongorajáték-Játék 😁

Nézd meg, hogyan haladunk a zongoratanulással

( majdnem 7 évesek. Vége az óvodának- 2 hónap múlva elsősök lesznek!)

Felépítettem több weboldalt és elkezdtem értékesíteni Amazon.com fizikai és Clickbank digitális termékeket webshop rendszerben. Amit fontos itt megjegyzem, nem volt szükség tartalomírásra és blogolásra. Elég volt felrakni a termékeket, néhány szót leírni róluk és ennyi.

De eljött az idő, amikor már nem volt elég cikkek nélkül versenyben maradni. Hirtelen leállt a forgalom, ezért nem is folytattam tovább a webshop-os módszert. Ezzel teljesen leálltam, mert a kemény munka és a sok weboldal ment a kukába. Óriásit buktam újra. De nem is baj, mert tudtam foglalkozni a babákkal :P. Mindennek van pozitív oldala is 🙂

Digitális marketing életem ezen szakasza

Elkezdtem kutatni, hogyan működik helyesen az Affiliate marketing stratégia

Egyértelművé vált, hogy nem volt elég már csak webshopokat készítenem, komoly blog tartalmat kell készíteni a weboldalakon. Előtérbe került a blogolás fontossága. Ami eddig is jelen volt az online világban, ahogyan berobbantak a közösségi médiák, mintha a blogolás értelmét vesztette. Pedig nagyon nem! Pont ellenkezőleg. A Facebook kezd hanyatlani, már nem azt a szerepet tölti be, mint, amire tervezték. A blogolás, cikkírás, tartalomírás előtérbe került. A Google ezeket a weboldalakat részesíti előnyben jelen pillanatban. Természetesen, ehhez megfelelő keresőoptimalizálás (SEO) és egyéb munka szükséges.

Óriási a verseny, csak is a legjobbak kerülnek előre a Google top 10-be, az-az a kereső első oldalára! (SERP)

Célom az, hogy tisztességes technikával, kemény munkával újra beindítani az Amazon és egyéb affiliate üzletemet az USA-ban. És, ha az felfut, akkor később Németországban is. Mivel nem beszélek még jól angolul  németül pedig egyáltalán nem is akarok, így részben ki kell szerveznem a tartalomíró folyamatokat. Részben pedig jómagam írom. Nagyon sok lehetőség van, hogy szabadúszókat találjunk az angol és német cikkek megírásához vagy fordításához. Én egyelőre saját magam írom a cikkeket SEO-va és ezt fordíttatom le profikkal vagy már eleve angolul írják meg a cikkeimet és a könnyed cikkeket jómagam  írom angolul és publikálom azokat a affiliatenicheblog.com weboldalamon. Ezért folyamatosan fejlesztem profi angol nyelv tudásomat, hogy teljesen átvegyem az írási részét is.

Elindult az NboM (Nagy-Borkó-Marketing) YouTube csatornám, hogy segítsek másoknak

Hogyan keress pénzt otthonról?
Digitális marketing kreatív média és IT megoldásokkal

Az angol videók és poadcast-ok megértése nem probléma, habár az sem teljesen tökéletes még.🤪 . Nem akarok tökéletes lenni mindenben. Van technikai segítség! Mert ettől még működik a digitális – és az affiliate marketing stratégiám! Fogalmazhattam volna úgy is, hogy nem ettől működik! 🙂

A költségek magasnak tűnhetnek kezdéskor, mert 3-6 hónap, mire profitálni tudsz. De az én elvem az, hogy kizárólag a kitartó munkával tudom tovább építeni az affiliate marketinget. Ha nem indul be a folyamat 60 nap alatt az adott piaci résen belül, akkor új niche-t, az-az piaci rést kell találni. A titok (ami nem is titok) abban van, hogy jó témát kell választani és erre profi tartalmat készíteni. Elindítani egy pici marketing célt:

  • Írni cikkeket, mondjuk minimum 30 -at
  • legyen a weboldalnak napi 30 látogatója
  • keresni napi 1 dollárt

Ha ez kicsiben működik, akkor nagyban is 100%-ban nagyszerű stratégia!

Nagyon jól tudjuk, hogy az Affiliate Niche Weboldalakkal nem lehet azonnal pénzt keresni, de azt is tudom, hogy 1 hónap alatt (legalább is 2015-ben) simán elértem a havi célomat egyetlen egy weboldallal persze! Nyilván ez kevés fő-állásban, de mellékesnek jól jön mindenkinek úgy, hogy otthon dolgozol és akkor is keresel, amikor éppen alszol.

De 2019-re kialakult egy új marketing stratégia, amiről elmondhatom, hogy  majdnem tökéletesen működik.

Természetesen nem én találtam fel újra a spanyolviaszt, de újra kellett gondolni és tervezni az online marketing, az-az a digitális marketing stratégiámat.

Célom az, hogy 6 hónap alatt elérjem minden egyes piaci résen belül (niche) és egy weboldallal a céljaimat. És ez teljesen reális cél, hiszen, ha emlékszel, az én végső célom a 2000 dollár havonta, amit ellehet érni kemény munkával persze. (ne feledd. Kicsiben csináld meg, aztán lehet tovább gondolni). Mindenkinek mások a céljaik. Neked milyen céljaid vannak?

A digitális marketing Szent Grál-ja, az Affiliate marketing tartalomírásra építve.

Tudnod kell, hogy be kell fektetni időt, tanulást és munkát. Természetesen pénzt is. Pénzből lehet pénzt csinálni, hogy mondjak valami közhelyet is, de ez az igazság. Persze, nem csak a pénztől függ, hogy profitálni tudj otthonodból. Elsősorban a munka befektetés úgy, hogy az „jól kell csinálni” Na, ez az egyetlen egy titok, ami a TE sikered kulcsa is. A megfelelő képzés és rendszer, amiben dolgozok. Ez a legfontosabb. Elindulni ellehet teljesen INGYENES eszközökkel is. Te is meg tudod csinálni! Persze az ingyenes eszközökkel jóval lassabban éred el a céljaidat. De a fordítottja is igaz. Lehet sok pénzed is, ha nem tudod, hogyan kell csinálni, akkor veszteséges leszel. Ez biztos!

Csak is ettől függ, hogy mennyire leszel Te is sikeres. Hogy mennyire tudod másolni azokat a feladatokat, amivel mások is sikereket érnek el. Miért? Mert nekik is megmutatták. Persze ez nem MLM! Az is másolódással működik. Ettől a szótól, már a leírásától is kiráz a hideg. Az is egy marketing stratégia. Az is egy sikeres és működő eszköz, de nem mindenki szereti. Én sem szeretek rátukmálni és eladni senkinek semmilyen fogkrémet 😉.

A múltbéli hibáimból tanulva, amit olvashattál ezen az oldalon és azt, amit idáig megtanultam és jelenleg is folyamatosan tanulok, szeretnék most már segíteni másoknak is, hogy ha otthon vagy gyermekeddel, vagy másodállásban, napi pár óra munkával szeretnél elindulni egy rendszer segítségével, hogy a maradék idődet családoddal tölts.

A WordPress weboldal készítés tényleg, csak gyerekjáték?

Egy kis túlzással 6 éves lányaim is megcsinálják már lassan. Természetesen ez pici csúsztatás, de olvasni és írni elég hozzá. Neked, amire szükséged van, hogy alacsony versenyképességű, de magasan keresett (Google-ben rákeresnek) kulcsszavakkal hozz létre tartalmakat, weboldalakat GLOBÁLISAN! Megoldást tudok neked erre nyújtani!

Iratkozz fel YouTube csatornámra

Iratkozz fel MboM Média és Marketing Youtube csatornámra

Hogy passzív jövedelmet szerezz Te is.

Álmom, hogy itthon Magyarországra is átültetni ezt az Affiliate oktatási rendszert, hogy itthon is tudjanak pénzt keresni azok, akik időt, munkát és pénzt fektetnek bele, még akkor is, ha nem tudsz még beszélni angolul. És persze az USA-ban és Németországban is megmutatom ezt a rendszert. Határ a csillagos ég. Csak idő és kitartás kérdése, hiszen havi 19 dollárét (ez jelenleg 7.220 Ft), mivel mindig változik a dollár árfolyama. De ne feledd, ha nő a dollár, akkor a bevételed is 😊 . El tudod kezdeni Te is ezt a munkát 0 forintból.

Hogyan tudod Te is elkezdeni?

Iratkozz fel hírlevelemre, olvasd el a blogbejegyzéseimet és figyelj jól, tanulj. Nézd meg YouTube csatornámat és iratkozz fel, ha nem szeretnél lemaradni. Ezek mind-mind ingyenes információk, de nagyon értékesek, hiszen már, ahogyan azt hallhattad tőlem

„Az információ kincs”

Szabadidőmben fotózok, videót készítek, rajzolok, tanítok, fejlesztem gyermekeimet. És legújabban, rövid animációkat készítek gyermekeim rajzaiból. Ezt már csak akkor, ha tényleg marad fél másodpercem 🙂

Ezért elindítottam a szintén új NboM weboldalamat és NboM Média (Nagy-Borkó Média) YouTube csatornámat. Ha van egy kis időm a gyermekeim nevelése mellett (próbálom a kettőt összekötni), akkor videók szerkesztésével, renderelésével, utómunkájával foglalkozok, illetve fotózok, rajzolok és animálok. Így jutottam el a digitális marketing kreatív média és IT megoldásokkal foglakozó weboldalaimtól erre a weboldalamra. Ez a weboldal nem a hivatalos weboldalam. Ez csak egy Hobbi weboldal. Ha van időm, akkor „írogatok” és publikálok. Más médiákon viszont keményen dolgozok és haladok szépen lassan előre.

Próbálom utolérni magam és YouTube csatornámon segíteni másoknak:

tippeket, eszközöket, összehasonlításokat, oktató anyagokat mutatok, amelyekkel a digitális megjelenésedet, vállalkozásodat segítem. Digitális marketing, otthoni pénzkeresés, webfejlesztés, SEO, kreatív média, IT, kurzusok, animációk. Megmutatom a legjobb eszközöket az ügyfeleid, közönséged számára, és értékes tartalmat szolgáltatok, amely megoldja a problémádat. Te „digitális mentorod”, mind digitális marketingben, mind hardveresen és persze szoftveresen is.

Elengedhetetlen az informatikai tudás, amivel lépést tudsz tartani azért, hogy érvényesülni tudj. Ne maradj le a legújabb trendektől. Segítek azoknak, akik káosz nélkül szeretnének, rendszerben haladni azért, hogy boldoguljanak az online világban.

A másik célom, hogy gyermekeimnek és más gyerekeknek is segítsek eligazodni, tanulni, szórakozni az Internetes világban.

Nélkülözhetetlenek a digitális eszközök, mint játék, nevelési, fejlesztési eszközök oldaláról. Természetesen, nem helyettesíti az óvodai és iskolai offline nevelést! Persze most nagyon jól jön, miközben a COVID-19 miatt otthonról dolgoznak és tanulnak az emberek. Ez a vírus nem csak az offline vállkozákosnak ártott, hanem az online dolgozóknak is. Mondhatnám azt is, hogy egy újabb buktató jött! De kilábalunk ebből is 🙂 ! Erről itt írok: Az Amazon Affiliate Marketing VÉGE? Hogyan folytassuk?

Az időnk beosztása véges

Ahhoz, hogy akkor is tudjak segíteni, amikor nem érek rá, elkészítettem egy képzési oldalt, ahol ingyenes és prémium tréningekkel segítek úgy, hogy közben mással tudok foglalkozni.

Affiliate Niche Blog Kurzusok

Jelenleg 8 tréning-40 kurzussal-245 ingyenes és prémium leckével, plusz élő (Live) közvetítésekkel. Már meglévő termékeddel, szolgáltatásoddal, vagy találj Te is egy profitáló terméket, szolgáltatást, amivel pénzt kereshetsz otthonodból!

Megtanulod, hogyan kereshetsz pénzt otthonodból niche weboldalakkal, affiliate marketinggel a digitális marketing stratégiára építve, bármilyen témában, piaci résben! Amivel Te szeretnél foglalkozni, azzal keress pénzt!

Megtanulhatod magyar nyelven és itthoni marketing stratégiára is építve a GDPR szabályát betartva, hogyan építs fel magadnak Niche WordPress Weboldalakat Globálisan, amivel pénzt kereshetsz otthonodból akkor is, amikor éppen alszol!

Ingyenes Affiliate niche kurzusok

Kezd el Te is Wealthy Affiliate Üzletedet!
Kezd el Te is Wealthy Affiliate Üzletedet! Klikk ide!

NboM Digitális marketing kreatív média és IT megoldásokkal

A pedagógiai- és családsegítés tanulmányaimat itthon is hasznosítom. Sőt, gyermekpszichológiai konzulensként segíteni tudom az SNI-s, BTMN-es és nehéz sorsú gyermekeket.

Célom, hogy a fiatalok iskolákban a legtöbb olyan ismeretet kapják, amivel a lehető legjobban tudnak boldogulni az életben.

jó pap is holtig tanul

Hosszútávú  hivatásomnak és kötelességemnek is érzem, hogy a magas szintű életminőség és a jóllét szintén jelentős mértékben függ az oktatás színvonalától, hogy milyen ismereteket, információkat kapnak a gyerekek a pedagógusoktól.

A pedagógiai- és családsegítő munkatársak nem csak az óvodákban és az iskolákban, hanem a családoknál is azért dolgoznak, hogy a gyerekek értékes és hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, miközben tartalmas életet élnek.

Tanárból elég egy a családban, kell, hogy valaki segítsen is neki 🙂

Mivel apukaként is nagyban részt veszek ikerlányaim nevelésében, egyre inkább érdekel a tanítás és a gyermekpszichológia. Feleségem másik szakmája a tanítás. Habár Ő már  nagy „lókötőket” oktatott, azért némi tudása és gyakorlata mégis csak több van, mint nekem.  Gyakorlatban volt rá 7 évem, így elméletben is fel kellett zárkóznom.  Szeretnék részt venni a közvetett pedagógiai munkában, illetve annak előkészítésében. Közreműködni a tanórai, a tanórán és intézményen kívüli, és a foglalkozások előkészítésében és lebonyolításában is. Ezért pedagógiai- és családsegítő munkatárs tanulmányokat is folytatok.

Tudom-tudom, ne is mond :), igen….90%-ban ez a munka is a nőkre hárul. Ezt az arányt is szeretném javítani, hogy ezen a munkaerőpiacon is megjelenjenek a férfiak. Nyilván egy Édesanyát nem pótolhatok, de a nevelésben, oktatásban nagyon is segíthetek, ha már mosogatni nem nagyon szeretek 😌. És nem csak itthon vannak gyerekek, hanem sok helyen igényelnek sok-sok szeretetet és oktatást. Az elmúlt öt év eredményeihez képest mintegy harmadával csökkent a pedagógus szakokon tovább tanulók aránya, a szakmai szervezetek már most aggódnak.

Pedagógiai szakemberekre mindig szükség lesz, sőt, most nagyobb szükség van, mint valaha. Világszerte, több millió dolgozó hiányzik a rendszerből a WHO szerint. Szeretnék segíteni munkámmal a gyermekeknek, tanároknak, tanítóknak, pedagógusoknak!

Új otthon:

Új helyen építkeztünk és költöztünk. A fent felsorolt munkám és a Családom mellett még Óriási szakemberhiány miatt sok-sok „magad uram, ha szolgád nincsen” munkám van és még lesz jó pár hónapig. Teraszt, előtetőt, kertet, öntözőrendszert, térkövet építek. JE tartalom megírása közben a füvesítésnél tartok, amiben már Ikerlányaim is büszkén segítettek. Szépen lassan haladunk.

Nézd meg a lenti videókban, milyen szorgalmasan segít a családom

 

 

Jó pap is holtig…pedagógiai nevelés, gondozás és családsegítés

Elvégeztem a Pedagógiai és családsegítő munkatárs, plusz  gyermekpszichológiai konzulens sulit. Nem unatkoztam 🤪. Szakmai gyakorlatom csodálatosan telt. Itt lentebb láthatsz pár pillanatot belőle. Óriási kihívás gyermekekkel és pedagógusokkal együtt játszani, tanulni. Az élménypedagógia célom számomra, hogy a diákok és én is „túléljük” a tanórát az általam támogatott pedagógussal együtt :).

Az a legfontosabb, hogy jól érezzék magunkat, hiszen az élményalapúság azt tartja a fókuszban, hogy közösen legyünk jelen és együtt éljünk meg az élményeket. A gyakorlatban is láthatod a videókban, képekben (saját média projekt) lentebb, hogyan is lehet ezt kivitelezni egy Iskolában.

Képzett pedagógusokkal, csapatmunkával, sok-sok szeretettel meg lehet csinálni! Ne túlélés legyen az iskola.  A pedagógusnak azonban nemcsak az ismeretanyagot kell közvetítenie a diák felé, hanem a tantárgyak szeretetét is.

A lényeg az, hogy a nevelésben a nevelő, a gyermek és a kultúra szeretete ne essen szét, hanem megfelelő összetételben érvényesüljenek.

A pedagógusnak azonban nemcsak az ismeretanyagot kell közvetítenie a diák felé, hanem a tantárgyak szeretetét is. Ebben szeretném segíteni jómagam is a pedagógusokat.

1 hét gyakorlatom és látogatásom egy iskolában (tömören összefoglalva)

A kreatív média videók és utómunka is saját munka, amit szintén beépítek a nevelésbe

 

Tanárom Ferenczyné Kerekes Edit egy innovátor mesterpedagógus, aki egyben kiváló szaktanácsadó: mérés – értékelés és szervezetfejlesztés szakterületen, mindemellett tréner és coach. Az általa vezetett óvoda országos referencia intézmény, és kiválóra akkreditált tehetségpont címet nyert el és két „jó gyakorlattal” rendelkezik.

Angyalkert Magán Óvoda

Nagyon örülök, hogy az Ő előadásait hallhattam, mert a gyakorlatra és az innovációra épít. Külön élmény az óráin ottlenni. Ez úton is köszönöm az Angyalkert Magán Óvoda vezetőjének, ahol az intézményben jellemző a pozitív gondolkodásmód, a gyermekközpontúság, a bővülő programok és különórák.

Az élet szép, az élet minden…

Bárkivel beszélgettem és olvasta, hogy a pedagógus pálya felé is elindultam, azonnal leakartak beszélni. Nyilván gyakorlott pedagógusok és elég jól belelátnak a mai oktatás „betegségeibe” és pozitív oldalába is. Amikor valamit folyamatosan szajkóznak és az olyan egyszerűen és jól hangzik, akkor én mindig gyanakodni kezdek. Azért is pályáztam és elkezdtem offline dolgozni egy általános iskolában. Nagyon szerettem volna gyermekkekkel foglalkozni, ha már nem lettem óvó bácsi anno, de baráti körömben, családtagok közt vannak elkötelezett pedagógusok, akik próbáltak lebeszélni erről.

Sajnos motivációjuk, hivatásszeretetük alacsonyabb, mint gondoltam. Egyszerűsítve, mindig a pénznél lyukadtunk ki, hogy ennyi fizetésért, ennyi munka és semmi hála….hm. Nézzük csak a másik oldalt, ahol eddig voltam.

Én ezzel az újabb pályaválasztással egyébként úgy voltam, hogy már gyerekként óvóbácsi akartam lenni, de szüleim nem engedtek erre az útra. Persze, hogy a nem biztonságos, kockázatos út felé haladtam, hiszen mindig a kihívások vonzottak. Elegem lett, hogy légkondis irodában görnyedjek, bónuszokért loholjak, hogy lépjek előre a ranglétrán, hogy tárgyalnom kelljen tárgyalókban és kávéznom automatáknál, étkeznem étkezőkben, hogy nekem megmondják, hogyan öltözzek, meg hogy kötelezően legyek lojális, mindenkihez azért, hogy jól keressek. Mert hogy ezeket én mindenképpen el akartam kerülni. Keveset dolgoztam multinál, inkább kisebb cégeknél, ahol nincs az az a nagy „álszentség” és nagy stressz és otthoni munkába kezdtem.

Az állandó monitor előtti ülés és az emberek hiánya miatt döntöttem úgy, hogy pedagógiai asszisztensként hátha nem leszek annyira frusztrált, mint egy tanító vagy tanár, de mégis foglalkozhatok és segíthetem mások gyermekeinek tanulását, nem beszélve a pedagógusjoknak való segítség is, ami nagyon motivált. A fizetés meg nem számított, csak kerüljek már újra emberek közé. 2 hónap nem sok idő, de beleláttam picit a pedagógusok életébe, amikor ez a cikk megíródott.

Ledöbbentem hogy, mennyi elkötelezett, tehetséges, lendületes tanár van a pályán még mindig. Aki figyel a gyermekekre, kollégáikra. Beszélget, informál ,adminisztrál, szívesen van a tanítványai között. Lelkesen szervezi osztálykirándulást, szenvedélyes és hiteles tanár, aki lelkesen, habár fáradtan javítja a dolgozatokat. Hogy meddig bírják….le a kalappal! Még mindig bírják, miért nem cinikusak, miért nem isznak, miért nem stresszelnek, kiabálnak?

Azt látom, hogy jó tanárnak lenni nehéz! A kollégák jó tanárok. Annak ellenére, hogy nagyobb fizetést, elismerést érdemelnének úgy, hogy néha elég hálátlan és kemény a munkájuk. Szerintem a pedagógusok sosem voltak jobban képzettek, mint most. De a világ, a gyermekek változtak. Valami máson kellene változtatni, hogy jobb legyen mindenkinek. Azt már most tapasztalom, hogy magasabb bérekkel nem fog változni semmi. Valami más. Valahol érzem és tudom, de ki vagyok én, hogy megoldjam ezt az óriási problémát, amiben én is felnőttem és belecsöppentem.

Én hajlanék a jó szóra is megoldásként. Szokták mondani: nem kerül semmibe, ahogy a mosoly sem 😄. Ám ezek elvesztek. Vagy tán sosem voltak részei ezeknek az emberi viszonyoknak. Ez a weboldal meg amúgy is másról szól :). Próbálok a sodrással haladni egyenlőre és segíteni másoknak, de érzem, hogy nem leszek mindig jó pedagógusként, ahogyan kedven regényíróm írja, Móricz Zsigmond és ahogyan énekli lenti videóban ikertestvérem Nagy Zoltán, szintén pedagógus (nem csak a színpadon):

Légy jó mindhalálig musical – Az élet szép

Zárszó:

Köszönöm, hogy elolvastad cikkemet és megnézted a videókat.

Oszd meg másokkal is a közösségi oldalakon, ha tetszenek a blog bejegyzéseim. Legyen csodás napod Ma is! 🙂

Nézz körül Digitális marketing kreatív média és IT megoldásokkal készített publikus projektjeimben

Digitális Marketing Szakértő: Nagy Péter

Szeretném, ha hozzá szólnátok a témákhoz, gondolataitokat elmondjátok. Megköszönöm, ha másoknak is segítséget adtok azzal, hogy blog cikkeimet megosszátok a közösségi médiában. Mindig a digitális technológia, kreativitás érdekelt. Legfőképpen az információs technológia megoldások. Kreativitást örököltem, az informatika pedig sodort magával! Célom Gyermekeim fejlesztése és a kreatív média tervezése megoldások mind webfejlesztés, mind kreatív tervezés révén és persze az IT segítség másoknak!

Ez is érdekes lehet számodra

Farsang a Petőfiben, a Vecsés Általános Iskola és Gimnázium iskolacsalogató programjában

Farsang a Petőfiben, a Vecsés Általános Iskola és Gimnázium iskolacsalogató programjában

Farsang a Vecsés Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium iskolacsalogató programjában 2023-ban. Hogyan …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük