Első akkordjaim címen készítettem egy cikket, hátha kedve támad neked is egy kis zongoragyakorlás alapra. Ikerlányaimat egyszerre kezdtem el tanítani a zongora alapjaira, hogy fejlesszem őket ezen a területen is. Jómagam is jártam zeneiskolába, ahol szolfézst, zongorát és ütőhangszereken tanultam 7 éves koromtól.
Nem az a célom gyermekeimmel, hogy versenyzongoristákat faragjak belőlük
Fontos megjegyeznem, hogy Ikerlányaim zongoragyakorlását nem erőltetve, hanem saját kedvükre kezdték el. Csak akkor gyakorolnak, ha van kedvük. Mára már odáig jutottunk, hogy minden nap szeretnének zongorázni és egy automatikus, heti 2-2 alkalmas, 40-40 perces zongora órájuk és furulya van velem, amit már automatikusnak vesznek.
Ha nincs, már jelzik, hogy „api, ma zongora óra is van” 😉. Nem vagyok zongora tanár, sőt, még tanár sem. Feleségem viszont tanár, de nem tud zongorázni. Ezért úgy döntöttünk, hogy csak alapot mutatjuk meg, hogy kedvet kapjanak a zenéhez, szolfézshez. Ezzel is fejlesztve őket.
„Apa, fáj a kezem. Mitől van ez?”
eljött az az idő is, amikor 10 perc után abba kellett hagynom az oktatást, mert Fanni jelezte, hogy fáj a keze. Rögtön abba is hagytuk, de elmagyaráztam, hogy ez csak egy rövid ideig fog tartani, mert meg fognak erősödni az ujjai. Pici labdát adtam a kezébe, amivel erősítette a kezét.
Ez segített a kéznek, csuklónak, alkarnak, vállnak, stb. megtanulni, hogyan viselkedjenek a gyors ismétléseknél, amikor az akkordokat játszotta és így tudjuk tornáztatni a megfelelő izmokat. A fájdalom 2 nap múlva el is múlt.
Oda kell figyelni, hogyan tartja a kezét, hogyan ül, milyen a tartása!
Most abban a fázisban vagyunk, hogy nagyon sokat kell szólni nekik, hogyan kell a csuklót, alkart, ujjakat tartani. Mindig azt mondom nekik, hogy muszáj megtanulni azért, hogy legkényelmesebb legyen a zongoragyakorlás, és hogy ne fáradjon el a kezük.
Ha egy idő után fárad a kezük, akkor rosszul csinálják, vagy még nem sikerült az akkordok ismétlésének technikáját elsajátítaniuk. Addig kell gyakorolni, amíg kifáradás nélkül tudják végezni, hiszen ha egy akkorddal nem megy, akkor a többivel, hogyan fog menni. Persze nehéz egy óvodásnak ezt elmagyarázni, de már kezdenek felnőni a feladathoz 😍
Mindenképpen hibátlan akkordokat kell játszanunk
Vagyis, mindegyik hangot egy időben ütik le a zongorán.
Mi még jelenleg a C-dúr , G-dúr, D-dúr és E moll-nál járunk, ezért a videókban ezeket is láthatod és hallhatod. Ezeket Fanni 3 kis lecke (15 perces oktatás) és 2 nagy lecke (40 perces), az-az 5 nap alatt elsajátította. Eszternél már tovább fog tartani.
Mindenkinél másképp kell oktatni. Nem lehet egy adott képzési módszert „ráerőltetni” mindenkire. Persze, ezt egy zeneiskolában vagy ének-zene órán nem lehet alkalmazni 30 gyermek esetében. Különóra kell hozzá, ha zeneművészeti irányban akarjuk gyermekeinket „terelgetni” A mi célunk nem ez, de, ha így alakul, akkor nem állunk az útjukba. Lényeg, hogy nem erőltetjük Nekik!

Ez egy szórakoztató! 1 hét alatt megtanultuk, hogyan kell lejátszani a négy akkordot, amelyeket sok ezer pop & rock dalban használnak majd
Most már elkezdhetjük az újabb készségek gyakorlását úgy,
hogy nem ragaszkodunk a tanulási tervünkhöz, hanem kicsit keresgélünk az Interneten is. Próbáld online megkeresni a kedvenc dalodat, de olyan akkordokra, amit eddig tanultál. Bátran kezd el lejátszani a dalszövegeket és akkordbetűket (akkordtáblának hívják). Lásd a képen:

forrás videó: JoyTunes
Csak szórakozásból összeállítottam 20 dal listáját, amelyeket már játszhattunk a megtanult akkordokkal: C-dúr, D-dúr, G-dúr és Em (E-mol). Itt megnézheted ezeket az akkordokat és a dal gyűjteményt.

Itt van például az ABBA-tól a I Have A Dream című dala, amit kezdőknek ajánlom bátran
Az ebben a dalban használt akkordok: A, D, E
[Intro]
A A E E A A
I have a dream, a song to sing
E A
To help me cope, with anything
E A
If you see the wonder, of a fairy tale
E A
you can take the future, even if you fail
[Chorus]
E
I believe in angels
D A
Something good in, everything I see
E
I believe in angels
D A
When I know the time, is right for me
E
I’ll cross the stream
A
I have a dream
[Verse]
E A
I have a dream, a fantasy
E A
To help me through, reality
E A
And my destination, makes it worth the while
E A
pushing through the darkness, still another mile
[Chorus]
E
I believe in angels
D A
Something good in, everything I see
E
I believe in angels
D A
When I know the time, is right for me
E
I’ll cross the stream
A
I have a dream
E
I’ll cross the stream
A
I have a dream
[Interlude]
A A E A A
A A E E A A
[Verse]
E A
I have a dream, a song to sing
E A
To help me cope, with anything
E A
If you see the wonder, of a fairy tale
E A
you can take the future, even if you fail
[Chorus]
E
I believe in angels
D A
Something good in, everything I see
E
I believe in angels
D A
When I know the time, is right for me
E
I’ll cross the stream
A
I have a dream
E \
I’ll cross the stream
A
I have a dream
[Outro]
A A E A A
A A E E A A
Az akkordok nem csak egyszerűen 3 hangból állnak, hanem egy hangegyüttes (több hang) lejátszása. Ebben a cikkben a 3 hang egyszerre lejátszását gyakoroltuk és tanultuk meg. Ne feledd, hogy ideális esetben hetente 5 alkalommal gyakorlok Lányaimmal kb. 30 percig. De néha nincs idő rá, mert az élet így hozza, de akkor is egy „rövid zongora” leckét elvégzünk, ha párperces is. Ezért javaslom, hogy megfelelő rutint, beosztást készíts el a gyerekeknek, mint egy órarend. Amelybe megtanulják és látják is, hogy minden nap, mikor van zongoraoktatás Apival 🙂
Ezzel az alap akkordok gyakorlása véget ért. Ezzel a 2. videóval befejeztük most az alap akkordok gyakorlását. Folytatjuk a zongoratanulás további alapjaival.
Fanni zongora alap akkordok gyakorlása II. rész videó
Tekintsük át még három akkordot is

Itt megmutatok egy dalt BARRE akkordok nélkül. Dalok listája: Am, C, Dm, Em, F vagy G alapozva
Kiválasztottam egy kicsit „nehezebb” dalt: Adam Lambert – „Ghost Town”
A dalban használt akkordok: Am, C, D, Em, G
[Verse]
C Em
Died last night in my dreams
G Am
walking the streets of some old ghost town
C Em G
I tried to believe in God and James Dean,
Am
but Hollywood sold out
C Em G
Saw all of the saints lock up the gates,
Am
I could not enter
C Em G
Walked into the flames, called out your name,
Am
but there was no answer
\
And now I know my heart is a ghost town
[Chorus]
C Em G C
My heart is a ghost town
C Em G C
C Em G C
My heart is a ghost town
C Em G C
C Em G C \
My heart is a ghost town
[Verse]
C Em
Died last night in my dreams
G Am
all the machines had been disconnected
C Em
Time was thrown at the wind
G Am
and all of my friends had been disaffected
C Em
Now, I’m searching for trust
G Am
in a city of rust a city of vampires
C Em
Tonight, Elvis is dead
G Am
and everyone’s spread and love is a satire
\
And now I know my heart is a ghost town
[Chorus]
C Em G C
My heart is a ghost town
C Em G C
My heart is a ghost town
C Em G C
C Em G C \
My heart is a ghost town
[Bridge]
C D
There’s no one left in the world I’m gunslingin’
Em
Don’t give a damn if I go down, down, down
C D
I got a voice in my head that keeps singing
Em
Oh, my heart is a ghost town
[Outro]
C Em G C
My heart is a ghost town
C Em G C
My heart is a ghost town
C Em G C
My heart is a ghost town
C Em G C
My heart is a ghost town
És ráadásként: Vers: Balogh Zsuzsanna-Nyár: Kreatív animációval és zongora aláfestéssel Eszter kislányom előadásában
3 hozzászólás
Pingback: NboM Kreatív Média-Marketing és IT Megoldások számodra!
Pingback: Újra a Basszuskulcs: F-kulcs gyakorlássá
Pingback: NboM Kreatív Média-Marketing és IT Megoldások számodra!