Hogyan erősítsük gyermekünk lelkét, szellemi képességét Karácsonyi zenéléssel. Zeneoktatás felgyorsítja a gyerekek agyának fejlődését.
Zenetanulás már a legkisebb kortól kezdve pozitívan hat az agy fejlődésére.
Hogyan erősítsük gyermekünk lelkét, szellemi képességét?
a legfrissebb kutatások szerint segít a nyelvtanulásban, az olvasásban, és az olyan funkciók fejlesztésében, mint a tervezés, az alkotás és a fókuszálás. Nem szeretnék nagy szavakat leírni és „túltolni” ezt a témát, de a kreatív tervezés, webfejlesztés mellé nagyon is belefér az otthoni oktatás, nevelés gyermekeim életébe úgy, amihez kicsit értek.
Kihasználva zenei tanulmányaimat, élettapasztalatomat szeretnék segíteni nem csak egészséges, hanem kifejezetten hátrányos helyzetű gyerekek tanulási lemaradásának csökkentésében is, aminek kezelésében Magyarország szintén súlyosan alul teljesít szerintem. Szerencsénkre a a vecsési Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban is van zeneiskola és gyermekeim ének-zene tanítója is sokat segít módszertanával. Az ének-zene nagyon fontos a mindennapos iskolai más tantárgyak mellett is.
Itthon olyan programot alkalmazok, amivel a gyerekek a zenélés keretein belül vesznek részt fejlesztésben úgy, hogy nem is veszik észre :). Miközben jól szórakozunk, kemény munkát belerakva megtanulják annak fontosságát is, hogy van, amit rendszeresen gyakorolni kell, miközben tanulunk új szavakat, emellett pedig a szövegértést, és az olvasás folyékonyságát is fejleszti.
Zenei nevelésem hatása gyermekeimre, hogyan erősítsük gyermekünk szellemi képességét
Saját tapasztalatból tudom, hogy zenei „észlelésük” és a zenei hangokkal összefüggő fogalmi gondolkozásuk, például hangos-halk, magas-mély hangok közötti különbség észrevétele és alkalmazása. Mióta itthon tanulunk furulyázni, zongorázni, nem csak magukhoz képest fejlődtek, a négy hónap leteltével messze túlszárnyalták azokat a társaikat, akik nem zenélnek vagy énekelnek rendszeresen.
Itt láthatjátok és hallhatjátok a Karácsonyi zenélésünket, ami pár napos előkészülettel, tanulással és persze folyamatos gyakorlással párosul
Az eredményes iskolai tanuláshoz elengedhetetlen alapkészségeket, mint a beszédhang-hallás, vagy bizonyos elemi gondolkodási készségek, amelyek fejlettsége nélkül elképzelhetetlen a Bea tanító néni vagy Kristóf bácsi szavainak megértése az iskolájukban.
Olvastam egy kutatást a zenetanulás pozitív hatásáról, hogyan erősítsük gyermekünk lelkét:
- a gyermekek a születésük pillanatától 18 hónapos korukig a legfogékonyabbak a zenére és a zene hatásaira. A második legfogékonyabb szakasz 18 hónapos és 5 éves kor között van
- a zenélés az egyetlen olyan tevékenység, ami az agy mindkét féltekéjét egyszerre használják, ezért a zenetanulás pozitívan hat a szellemi fejlődésre és az intelligenciára
- a zenetanulás segíti a hallásért felelős agyi hálózat korai fejlődését. Ez az a hálózat, ami a hangokhoz jelentést társít, és a nyelvtanulásért is felelős. A dalok tanulása gyorsan tágítja a gyermekek aktív szókincsét. (Az aktív szókészleted azokat a szavaknak az összessége, amelyeket gyakran használsz beszélőként)
Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2./a tanulók énekelnek
Fanni és Eszter egy nagyszerű osztályba került, ahol Bea néni osztályfőnök irányításával csodálatos Karácsonyi műsort is előadtak, aminek az ének részét itt nézhetitek meg lentebb,
Nincs olyan kultúra a világon, amelynek ne lenne zenéje. A gyerekeknek, fiataloknak ma is igénye van a ének-zenére, ebben nem változott semmi. De abban, hogy az Y és Z generációt nem lehet eredményesen tanítani a korábbi módon. ahogyan jómagam is tanultam zongorát, ütőhangszereket, szolfézst a Kodály koncepciójára építve, ma is egy iránymutató, azonban a tapasztalatok mellett több kutatási eredmény is figyelmeztet a zenei nevelés problémáira. Ezt majd másik cikkben kifejtjük. Addig is csodás Karácsonyt és boldog új évet kívánok!
Ínyenceknek itt egy csodálatos ének Zoli testvéremtől lelketekért ❤
Fogadjátok szeretettel és mutassátok meg gyermekeiteknek, hogy lelkük és szellemi képességük megerősödjön ezen a Karácsonyi napokban is. Nagy Zoltán a Nyíregyházi RIDENS Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanárainak egyike, akiknek célja, hogy a fiatalok a legtöbb olyan ismeretet kapják, amivel a lehető legjobban tudnak boldogulni az életben. Szeretnék, ha a tanulók majd a munkájukban örömüket lelik, hogy ez által is hasznos tagjaivá váljanak kis hazánknak. Az iskola idézetével élve:
A nevetés és a mosoly kapuk és ajtók,
melyeken át sok jó dolog be tud lopakodni egy emberbe.”
(Christian Morgenstern)
Ó, szent éj (O Holy Night) feldolgozás
Ha lemaradtál a 2020-as Karácsonyi „koncertünkről” 🙂
Csendes éj: Fanni, Eszter A Brassó Utcai Iskola 1.a osztálytársaik csengettyűs előadásával, Nagy Zoltán énekével és Jómagam 🙂
És a Csemete óvodában 2019-ben is erősítették gyermekünk lelkét, szellemi képességét
Csemete Óvoda – Karácsonyi Gyertyagyújtás-Ünnepi Műsor 2019.